A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 1., kedd

Húsvéti báránykák


A húsvéti Praktika magazinban láttam ezeket az aranyos bárányokat.
Hungarocell tojás a teste és a feje, melyre vattagolyók vannak ráragasztva. A fekvő barinak le van vágva a hasa, míg az állónak hirkapálcikából készültek a lábai.
Összesen négyen voltak, de fényképezés előtt a másik kettőt, amelyek ugyancsak fekvők voltak, a nyuszi zsákjába ugrottak, hogy az unokatestvéreknek is örömet hozzanak.

Tavaszi asztal






A nyuszit ezzel az asztaldísszel vártuk. A tojásokat Ádám fújta ki, majd együtt festettük meg. A filcből készült nyuszis virágtartóba mini fokföldi ibolyák bújtak meg. A nyuszis "ládát" egy cipősdobozból készítettem, melyet krepp-papírral vontam be, egy régebbi Praktika magazin mellékletéből készült a tyúkanyó és a nyuszi a virággal. Műfűre ültettem, és műanyag tojásokat tettünk a fűbe.

2010. május 20., csütörtök

Húsvét 2010




Már az ajtóba vártuk a nyuszit és a tavaszt.
Emma minden egyes alkalommal nevetett ha meglátta, és elmondta, hogy tetszik neki.



Papírból készült ablakkép, és Vízfestékkel készült tavaszi kép az ablakra.